Cara Delevingne – Rowan Coleman: Mirror, mirror

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan regényről fogok mesélni, amit egy szupermodell és színésznő jegyez, aki nem szégyellt a többszörös bestsellerszerzőtől, Rowan Colemantól segítséget kérni ahhoz, hogy egy igazán fiatalos, de hiteles karakterekkel működő ifjúsági krimit hozzon össze, amelyik tényleg a mai fiatalok nyelvén mutatja be a mai fiatalok problémáit. A gyönyörű borító mögött, egy izgalmas regény áll, amiért könnyű rajongani, még úgy is, hogy persze, vannak hibái. De főleg dicsérni fogom, mert megérdemli.Most már minden rendben. Vagyis pár hete még úgy tűnt, most már minden rendben van. Aztán egy négy fős társaságból egyszer csak eltűnt Naomi. A társaságot négy különc figura alakítja, ők Red, Leo, Rose és Naomi. Van egy zenekaruk. Mirror, mirror a neve. Egy éve alakult, egy énekórai feladatból, ami összehozta a négy különc srácot, és az első néhány perc zenélés után nyilvánvaló volt számukra, hogy a magányos kis dühük együtt képes valami nagyon igazat létrehozni. Ők innentől csak együtt tudtak igazán önmaguk lenni: Azért lett Mirror, mirror a zenekar neve, mert együtt igazabbak bárminél.

Red meséli el az egész történetet, aki egy elég analitikus karakter, képes kifejezni az érzéseit, és ettől működik ilyen jól a regény. Red egy vörös, rövid hajú, kockás inges, fehér pólós, farmernadrágos arc, aki antiszociális. El akar tűnni, nem akarja, hogy észrevegyék. A családja romokban hever, az apja csalja az édesanyját és egyre többet marad ki, az anyja pedig a vodkában keresi a megoldást, és levegőnek nézi Redet. Red fiatalként az evésben kereste a kiutat, a puffadásig evésben, később pedig egyáltalán nem evett, hogy ezzel úgy érezze, legalább a saját teste felett kontrollja van.

Naomi egy emo lány, aki szereti a japán rajzfilmeket, magán viseli az emo szubkultúra összes jegyét, és sokszor eltűnt otthonról a zenekar előtti időkben, hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Egyébként kedves, támogató családja van, akik a zenekar tagjait is szeretettel látja. A mostohanővére egy igazi kocka, aki szeret tisztában lenni a dolgokkal kívülről, de nem igazán aktív szereplő a közösségi életben. Az elmúlt egy évben Naomi nem szökött meg. Minden bandatag arról számolhat be, hogy jól volt. Ő írta a dalokat Reddel, és nagyon inspiráltak voltak.

Leo az izmos srác, akit az anyja egyedül nevel, a bátyja börtönbe van, és nem akar a bátyja sorsára jutni, de seftel azért drogokkal. Jó arc srác, vezeti a csapatot, a szava döntő, a tanácsai pedig megszívlelendőek. 

Rose a népszerű és jó csaj. Mindig mindenki rá figyel, és ezt el is várja. Gazdag családban él, és lázad valamennyire a nyárspolgári életmód ellen, miközben annak minden előnyét élvezni. Nagyon sokak számára ő A NEGATÍV SZEREPLŐ és az az igazság, hogy megértem őket. És nem is nagyon szoktuk meg, hogy empatizljunk egy gazdag népszerű lánnyal egy ifjúsági regényben. Talán ebben vállalt nagyon a két szerző. Ugyanakkor Rose egy nagyon mély titkot őriz, de ettől még egyszerűen nála valahogy nem tudunk mindig megbocsájtóak lenni. De cserébe nem is vagyunk a barátai.

Felvázolva ez a négy karakter eléggé sablonos, de a regény ezeknél a pontoknál sokkal-sokkal mélyebben dolgozik. Red aktív tagja tud lenni a közösségnek, az egyéniségének megőrzése mellett is, gyakran rá írnak rá, ha tanács vagy segítség kell, és talán a zenekar is Red Leo felől érkező befogadásával alakul meg. Red és Naomi között nem csupán a dalírás közös, hanem az anime szeretete is, és hogy mindketten szerelmesek valakibe, de egyikük sem firtatja a másikukat.

Rose és Leo szerelmesek egymásba, de tudják, hogy barátként van szükségük a másikra, és ezek fontos keretek. Red nem mindig jó ember, követ el hibákat például a húgával szemben, Leo próbál jó lenni, de az anyja és a bátyja között kell valamiképpen állást foglalnia. A regény nagyon erősen dolgozik a lelkeken, és bár a problémáik tipikus kamasz könyves problémák, dilemmák személyesek és tapinthatóak. Nem a moralizálás az első gesztus, amivel az olvasó nyúl hozzájuk, hanem az együttérzés, és ettől válik érthetővé miért is jelent otthont a négy szereplő számára a bandájuk. Elhisszük Rednek, amikor azt mondja:

A négyesük volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem.

Red akkor érezte magát először valakinek, amikor együtt a közös dühükből és frusztrációjukból létrehoztak valamit, ami túlnőtt rajtuk, és vigyázott rájuk. Minden szereplő kapott egy lehetőséget, hogy a jót mutassák meg magukból, és nem kellett ehhez megerőltetniük magukat. Kaptak egy nyelvet, amin jobban érezni, ha valaki álságos, és ők igazat tudtak szólni ezzel, és megértésre találtak egymásban.

Pont ezért lesz nagyon fenyegető mindannyiukra nézve Naomi eltűnése. Mert úgy tűnt, minden rendben van, és egy darab kiesése új repedéseket is felszínre hozott. A regényben a felépített jellemeknek külön-külön is meg kell mérniük a barátságukat, és ezek mindig nehéz utak, amiknek a végén jó esetben vár csak bizonyosság.

A regény első felében különösen ezen a világépítésen van a fő hangsúly. Az egyetlen igazi előrelépés az, hogy mind megegyeznek abban, hogy Naomi eltűnése majd gyanús megtalálása nem lehet sem figyelemfelkeltő- sem öngyilkossági kísérlet. Mert képtelenség, hogy az legyen. A nyomozásukba a beszélgetés korai szakaszában lép be Ash, Naomi nővére, aki a tipikus szeretnivaló kocka lány, akit az érzelmi fűtöttsége hajt a kutatásban.

A regény krimi szála a könyv második felében bontakozik ki igazán. Alig van kérdése az olvasónak arról már ekkor, hogy mi történt, talán három-négy gyanúsítottja is van, de a miért, a tényleges miért igazán tisztázatlan, még úgy is, hogy a regénytér tényleg hemzseg a nyomoktól. De éppen így növeli a feszültséget bennünk az a bizonytalanság, hogy Naomi életben marad-e, hogyan lesz szembesítve az elkövető, vagy épp az, hogy mitől lesz LMBT ez a regény. Merthogy igen, ez egy LMBT regény, és amikor kimondja a regény, hogy miért, attól beszakad az asztal annyira pusztulatmódon szuper, és nem mondom el. Végig minden szereplővel kapcsolatban rejt el ilyen nyomokat a szerző, de bevezet az erdőbe, hogy aztán wáó. Jah, ez rendesen ütött.

A regény bátor, fiatalos regény akar lenni, és ezt minden gesztusával ki akarja érdemelni, legyen szó az álomszép borítóról a feltűnő (nálunk a családban ezt úgy mondjuk, hogy hirtelen, nem tudom máshol ezt használják-e) sárgaságával, a cím mindannyiunk által ismert utalásaival, és azzal, hogy kemény témákat is mer mozgatni. Tetszik, ahogy a Red kapcsán megfogalmaztatja az olvasóval, hogy igen, egy fiú is lehet bulimiás. Tematizálja az identitást, és a világban kapaszkodókat kereső léggyökérszerű kamaszéletet, beszél a felnőttekkel szembeni bizalmatlanságról, vagy a barátságról, amiben otthont találunk, anélkül hogy ez egy pillanatig is falvédősnek tűnne.

A fiatalok nyelvén beszél, és chatet, rajongói oldalt és gifküldést is láthatunk, bár ennek a grafikái inkább a kétezres évek eleji MSN-nek vagy a hupont.hu-s oldalaknak a grafikájával dolgozik (ennek egyébként van az a jó vonatkozása, hogy eddig elfelejtettem törölni a legeslegelső ‘blogomat’, és végre megtettem), ami már nagyon távoli a mai fiatalok számára is. Amiben viszont ez nagyon mai szöveg, hogy tök erősen reflektál a különböző közösségi oldalak jelenlétére, és annak a lehetőségeire vagy épp veszélyeire, amely Rednél például összefolyik a zenekari élettel is, és Red ezt kifejezetten szereti:

Ott úgy néz ki, ez a gyerek tudja, mit csinál. Tudja, mit akar. Merre tart. Az a részem tökéletes. Az a részem mindig jól néz ki, mindig nyugodt, és amikor a dobverő van a kezemben, minden részem úgy működik, ahogy kell, minden izmom, minden reflexem, minden szívdobbanásom.

Persze nem dolgozik csupa új gesztussal ez a regény sem. Már írtam róla, hogy a szereplők mélységük ellenére mégiscsak besorolhatóak a tipikus gimis karakterek közé. A megoldásban nagy segítséget jelent egy kocka karakter összetett analitikus gondolkodása, a szereplők egyáltalán egy iskolai feladatnak köszönhetik, hogy különcségük ellenére egymásra találnak, és imádom, amikor Red az egyik kedvenc filmjeként utal a Nulladik órára, merthát az ennek a jelenségnek mégiscsak az egyik első előképe, vagy hát iskolapéldája.

Úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy egy könnyed jól működő, gyorsan olvasható krimit vártam, ami ki fog kapcsolni az online oktatás idegörlő hétköznapjaiból, és ezt maximálisan hozta. Összegezve egy izgalmakkal működő mai barátságról olvashattam, ami bőven tartogat meglepetéseket és dolgoztatja az agyunkat. Megszerettük Red elbeszélését, Rose furcsaságait, Leo jóságát, és őszintén reméljük, hogy minden rendben lesz a regény után a világukban. A szerzők ígértek folytatást, ennek azonban még semmi híre.

Kedvenc részem: Amikor megalakul a zenekar. Az nagyon jó lehetett, még a visszaemlékezésen keresztül is érezzük, hogy itt valami nagy dolog történik. Jó volt, engem is bevont.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami kedves izgalmas dolgot olvasnának, azoknak, akik rajonganak az ifjúsági szövegekért, és azoknak is, akik hajlamosak lebecsülni a műfajt. Azoknak akik egy jót akarnak olvasni, és persze azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődésüket. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm hogy velem tartottatok. 🙂
Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Terv szerint holnap érkezem a hó végi summával, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió