Sziasztok,

a mai könyvben nem csordul túl a homoszexualitás, viszont beleírt valamit az írónő, amit simán kihagyhatott volna, de nem tette, így én most jól megírom róla a posztomat, amiben elmondom, mennyire szerettem ezt a tök izgalmas ifjúsági könyvet, és hogy mennyire érdekesen beszél a hatalomról és a képmutatásról, egy tizenéves srác szemszögéből, akinek van egy legjobb barátja. 🙂

covers_274753.jpg

A főszereplő Standish Treadwell tizenöt éves. A szemei különböző színűek és nem tud sem írni, sem olvasni. Diszlexiás. Az iskolában sokszor bántották, de lett egy barátja, aki kiállt érte. Ő Hector. Hector családja Standichék régi házában lakik, ami akkor volt az övüké, amikor még nem vitték el a szüleit, és nem kellett átköltöznie a nagypapájához. Most Hector és Standish szomszédok. Mármint azok voltak, mielőtt Hectort és a családját is elvitték volna abból a körzetből, ahol csak ők élnek, meg egy palota áll, ami mindig ki van világítva.

Standlish Anyaországban él. Anyaországnak vannak gyarmatai, és elnöknő uralja. Anyaországban senki nem tér el a másiktól, senki nem tesz rendkívüli dolgokat, senki nem rendkívüli, kivéve Standichot és még néhány embert, akiknek a száma folyamatosan fogyatkozik, és senki nem kérdezi, senki nem meri megkérdezni, miért. Anyaország azt akarja elhitetni a világgal és a gyarmataival, hogy ők az elsők, akik képesek a Holdra szállni, de a Holdnak a légköre ezt nem teszi lehetővé, Standlich és Hector pedig megtud valamit, amit nem lenne szabad tudniuk.

unrealisticcreativeavocet-size_restricted.gif

Anyaországból Hector és Standlich egy közös világba, közös bolygóra utaznak, amit Junipernek hívnak, a Croca-Colák lakják, és a képzeletükben csak az övüké. Juniper egy olyan kitalált bolygó, ahová el lehet menni gondolatban, ha a mi bolygónkon rossz, és nem léteznek az itteni társadalmi problémák. A Croca-Cólák mind énekelnek, boldogok, senki nem éhezik, a bolygójukon sok-sok színben pompázik, és ők egy fagylaltszínű Cadillackel járnak, és igazán boldogok tudnak itt lenni, feledve a földi gondokat, amiből egyre több lesz…

A könyv indulása maga a földi gond. A történet ott kezdődik, amikor már elvitték Hectort és a családját, így Standlich és a nagypapája kénytelen őrizni a házat és a titkokat, amiktől az életük minden pillanatban veszélyben van, és amiért ők maguk kénytelenek figyelni minden mozdulatukat. Itt derül ki, hogy Standlich nem buta, sőt, nagyon ügyesen olvas mozdulatokból, gesztusokból, és következtet ki nagy gondolati távolságokat. Minden pillanatot ural, és pontosan tudja mit kell tennie.

Ebből a kezdeti pontból visszakerülünk oda, hogy Hector és a családja beköltözött a szomszédba, és egy így alakult kis kommunában igyekeznek átvészelni Anyaországban, és megértjük azt is, hogy került ez a tudás és a titok az ő kezükbe, míg végül a titokra is fény derül, és egy potenciális megoldás is lehetőséget kap, amikről nem írok többet. 🙂

Kiderül az egész könyvről, hogy nem fantasy, hogy a száz rövid fejezet, ami rabul ejt és olvastatja magát, attól olyan baromi letehetetlen, hogy ismered. Ez a könyv őszintén vall arról, hogy milyen megfélemlítésben élni, hogy milyen az, amikor nem te döntesz, hanem az öncenzúrád, megmutatja, milyen feszültségek tombolnak ilyenkor mégis emberekben, és a szabadság hiányának egy egészen különös, leginkább félelmetes, nyomasztó, groteszk és idegőrlő elegyét adja. A könyv egy politikai és társadalomtörténeti telitalálat, azt hiszem kortól és földrajzi területtől függetlenül. A hatalom egy olyan működését mutatja, amitől talán mindig csak egy lépésre vagyunk. (Itt jegyezném meg, hogy sokáig nem tettem moly.hu-n a kedvenceim közé, de nem enged szabadulni, és ez fantasztikus.) Ez a könyv nem boldog. Ez a vég nem az a klasszikus boldog befejezés, szóval kell hozzá egy hangulat, de ha megvan, a száz rövid fejezet könnyen és csodálatosan olvasható. 

Végezetül szeretném kiemelni az illusztrációt, ami nagyon jól hozza a könyv hangulatát, és végigköveti a könyv cselekményét, mégha szervesen nem is kapcsolódik hozzá sehol. Nagyon érzékletesen vezet végig egy külön történetet, amiben mégis benne van minden. 🙂 Nagyon Ahw. 🙂

Ennyi lettem volna mára. 🙂 Nagyon szerettem ezt a könyvet, és nagyon ajánlom mindenkinek, akinek van kedve hozzá, bár készüljön, mert nem lesz egy könnyű menet, de azt hiszem, hogy mindenképpen megéri.
(Ezért is írtam róla. Meg mert van egy mondat.) 😉

Sally Gardner: A hold legsötétebb oldala
Kolibri
2012.
284. oldal
Így olvastam: 4-5 hosszabb üléssel, három napon át. Érdemes abbahagyni, ha egy olyan ponton vagy, ahol abba tudod, mivel nagyon könnyű beleragadni. Viszont rendkívül jól adagolja az információt, és nehéz engedni a feszültségnek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, írjátok meg kommentben, ha nem szeretnél lemaradni a következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon.

És semmiképp se feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió