Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy különleges fantasy regénysorozat első részével és annak az érdekes, izgalmas transznemű és aszexuális szereplőivel fogok foglalkozni. A regény sokféle nagyon különc szereplőt mozgat, amit hitelesít a zseniális kerettörténet, de vannak kérdéseim is vele kapcsolatban. Mutatom.

A Minden szív kaput nyit kamaszszereplői egy színekben tobzódó és hóbortos gyermekotthonban élnek az Eleanor West Otthona Csellengő Gyermekek Számára .tábla mögött. A regény hősei tehát csellengő gyerekek, akik számára egy-egy ajtón keresztül olyan világok nyíltak meg, amelyek vevők az ő különcségeikre, mégis egy idő után visszakerülnek a mi világunkba, ahová ők már képtelenek beilleszkedni. A saját ágyukat vagy a saját szobájukat már nem tudják többé otthonnak tekinteni, képtelenek visszailleszkedni a mi társadalmunk normái közé, és megváltozik a viselkedésük. A regény szereplői magatartásproblémás vagy szociális zavarokkal kűzdő fiatalok, akiknek a szüleik a legjobbat akarják, így beadják egy otthonba őket, aminek a vezetője, Eleanor arról beszélt nekik, hogy ki tudja gyógyítani a téveszméikből a beteg gyermeküket.

Így érkezik meg a Eleanor otthonába Nancy is, aki ott már egy egészen más, harsány, mosolygó, kedves Eleanort talál, körülötte más világokat megjárt gyermekekkel. Eleanor pontosan tudja, hogy a szülők és egyáltalán a külvilág nem képes arra, hogy megértse ezeket a gyermekeket, ezért felveszi a társadalmi norma szerint ‘nevelőotthont fenntartó tisztességes idős hölgy’ álcát, amikor a szülőkkel beszél, a gyermekeket pedig megtanítja, hogy mit is jelent az, hogy nem csak a mi világunk létezik, és hogy minden világnak mások az értékrendszerei és a normái. Nagyon jól működik a regényben, hogy mint az intézményt, mint a csellengés szabályrendszerét egyszerre ismerjük meg a frissen érkezett Nancyvel, aki a Holtak Csarnokaiból érkezett, ahol hatalmas rend uralkodik, lassú és pontos minden, és igen, elég sötét és mozdulatlan is. De erről még lesz szó.

A szöveg igazán nagy bravúrja, hogy relativizálja és demokratizálja a különböző viselkedési rendellenességeket azzal, hogy felveti, mindenki számára vannak olyan világok, amelyek jobban passzolnak hozzá, és vannak olyan világok, amelyek kevésbé. A viselkedési zavarok különböző típusai mind-mind kaptak egy olyan világot, ahol tudnak működni, normaként, vagy akár vonzó tulajdonságként.

A különböző szereplők nagyon más emberek, mégis könnyen találnak otthont a másik világban, mert ott büszkén viselhetik a nálunk akár stigmatizált jegyeiket is. Tök oké egy-egy világban a tudomány iránti szélsőséges vonzódás, az oktalanság, a színes kreativitás, a rendezettség békéje és nyugalma, mert ezek a létező világok fő értékei is. A szereplő számára megnyílt ajtó mögött büszkén viselhetik magukat, nem kell korlátok közé szabniuk a személyiségüket, megélheti a másságukat. Mégis, ezeket a szereplőket általában kidobták a saját világukból is.

Ennek a legélesebb példája, ha Kade történetét vizsgáljuk, aki egyébként Eleanor unokaöccse. Kade egy hercegnő volt Prizmában. A szivárvány minden színe tündökölt itt a fényben, tényleg hercegnői élete volt, de egy nap rájöttek, hogy fiú, és onnantól kezdve menekülni kellett abból a világból is. Ugyanakkor a szülei mellett sem tudta megélni ezt a másságát, éppen ezért kellett Eleonornál lennie. Ő az egyetlen szereplő, aki nem viszonyul a visszamenni szóhoz. Mert visszamenni két irányú dolog, de számára egyik sem járható.

Egyrészt vissza lehet menni a kamasz régi környezetébe és otthonába, ahol szeretettel várják őt az eltűnése előtti állapotban, de megértésre nem számíthat. Másrészt vissza szeretnének menni az általuk megismert világba, ahol mind jól érezték magukat, és valamiért az a világ akkor, ott elutasította őket, és kicsi az esélye, hogy ismét ajtó nyílik a számukra. Kade megrekedt az otthonban, mert a szülei nem fogadják vissza, Prizma biztosan nem nyílik meg a számára, és egyébként is 18 éves múlt, szóval egyedül is állhatna a világ általa nem ismert normái szerint teljes életet. Úgy dönt, hogy itt marad, hiszen ez a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb lehetősége, de ez az otthon sem nyújt számára mindig menedéket. Volt, hogy rosszindulatból itt is kisanyámnak szólították.

Ezzel együtt Kade egy izgalmas karakter, aki már sok mindent látott az otthonban töltött idő alatt is, kreatív, ő ad ruhákat az otthon lakóinak, ha valamilyen probléma adódik, másként áll kérdéseket, könnyen átlát helyzeteket, és minden kétséget kizáróan vonzó fiatal férfi, aki több lány szívét is megdobogtatta már. Éppen ez történik a regény másik LMBTQIA szereplpjével, Nancyvel, aki aszexuális. És mint az első magyar nyelven olvasható aszexuális témájú kötet, ügyesen beszél arról, hogy az aszexuális azt jelenti, hogy nem érez szexuális vonzalmat valaki, de látja a szépet, és vannak érzései. Szétválasztja az aszexuális és aromantikus címkét, és elmeséli, hogy érez szerelmet és képes vágyni valaki iránt:

Kade alighanem a legszebb fiú volt, akivel valaha találkozott. Szeretett volna órákig beszélgetni vele érdektelen semmiségekről. Szerette volna érezni az érintését, tudni, hogy a jelenléte mindent betölt, mindenestül köré összpontosul. A baj az volt, hogy a dolgoknak itt sosem lett vége, márpedig Nancy számára ez jelentette a határt.

Nancy aszexualitása többször kerül elő, rögtön az elején egy vicces rákérdezéssel a norma felől: Szeretnél lefeküdni vele?, amivel rögtön láthatjuk, mennyire nem választjuk szét a szerelmet a szexualitástól, és hogy ezt, még ma a szexuális forradalom utáni XXI. században is mennyire alapvetőnek tekintjük.

És nem csupán az LMBT kisebbség felől izgalmas ez a szöveg. Sőt, Nancyről, mint a Holtak Csarnokaiból érkező szereplőről még azt is elmondhatjuk, hogy az aszexualitása valamennyire következik a vágyat és az érzékiséget lefojtó világából és személyiségéből. A regény az otthon mikrotársadalmában is megteremti a kisebbségi helyzetet, és annak a különböző működéseit. A regény szereplői két részre bomolnak és a perifériára kerülnek azok, akik valamilyen sötét világból érkeznek, de találkozhattunk olyan sötét világból érkezővel, aki titkolózással be tud illeszkedni. Nancy csendességével, fekete öltözékével és a Holtak Csarnokais múltjával alapból gyanús, és a regény talán legkevésbé hangsúlyos krimi szálában végig rá, mint a holtakkal cimboráló jövevényre vetül a gyanú árnyéka, amelyet szinte az egész csoport oszt.

Tehát vitathatatlanul egy erős kötetről tudunk beszélni, nagyon erősen tematizálja a felnövést és a társadalomba való beilleszkedés lehetetlenségét, miközben jól közelít rá akár a társadalomra, akár a társadalom diverz, széttartó különceire, akik mégis jól működnek együtt, megtalálta azt, ami összehozza, közösséggé teremti őket, ez pedig az otthontalanság élménye.

Ezzel együtt sem felhőtlen az örömöm a regénnyel kapcsolatban. A világok még nem épültek fel koherensen az első kötetben, az intézmény kapcsán sem tiszázódik minden kérdés, és ezekkel kell kezdenie majd valamit a sorozat további részeinek. A regény abszolút nem működő része számomra az, hogy minden, amit a világokról tudunk, azt párbeszédekből tudjuk, amik viszont így eléggé élőbeszédszerűtlenek, esszéhatásúak és szétfolyóak. Leíró szöveg, ami a világ működésébe enged betekintést, alig van, és azok sem pontosak. Nem tudom, hogy ez a következő kötetekben változik-e, vagy csak kevés volt a 160 oldal, hogy megszokjam, de nagyon zavart olvasás közben és mert most is feszülté tett, amikor a bejegyzést próbáltam összeírni belőle.

De ezzel is egy nagyon izgalmas kötet, nagyon szerettem ezt a kisebbségi, felnövés történeteket, és működtek is. Nagyon sokan nagyon szeretik a sorozatot, és nem is vitathatóak el az érdemei. Fiatalos, sok kérdést vizsgál, bár ezeket inkább felületesen, hozza azt az idegenséget, ami szerintem a mostani fiatalok számára izgalmas tud lenni, és szeretni való egyébként, drukkolunk a szereplőknek, ami egy elég univerzális könyvvé teszi a regényt. 🙂 Biztosan olvasni fogom majd a sorozat következő darabjait is. 🙂

Kedvenc részem: Eleonor az első fejezetben, amikor Nancy megérkezik, és beszélgetnek a csillárról. Az szép és fontos:

Mindig feltételezd, hogy a legegyszerűbb válasz az igazság.

 Végezetül ajánlom a regényt a csellengőknek, akik mindig érezték, hogy kevesek számukra a mi világunk keretei, akik érezték már azt, hogy biztosan lehet számukra értékesebb világ. Azoknak ajánlom a kötetet, akik hajlandóak túllátni a normáinkon és megkérdőjelezni mindazt, amit a világról gondolunk. Olyanoknak, akik szerint minden könyv egy lehetséges világ, és hajlandóak volnának beleveszni. Ők nagyon fogják szeretni, és sokat fognak gondolkodni róla. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂
Lassan vége a hónapnak, de biztosan érkezem még egy alternatív fülszöveggel, talán egy értékelés is bele fog még férni, és mindjárt érkezik a summa is.

Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram vagy a twitter a te fórumod. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió